HTML

Fin(n)tor

Jelenleg Helsinkiben élő, közepesen grafomán magyar elfogult észrevételei a mai Finnországról. Közélet, társadalom, gazdaság, tömegsport - és ami majd még eszembe jut...

Friss topikok

Címkék

Helsinki környékét általában november végétől március végéig, esetleg április elejéig vastag hótakaró borítja. Mivel pedig az utakat a környezetvédelem jegyében egyáltalán nem sózzák (csak homoknak nevezett gránitzúzalékkal szórják meg), azt gondolhatnánk, hogy ebben az időszakban szünetel a finnek körében egyébként igen népszerű kerékpáros közlekedés. Hát nem. A kerékpárutak ugyan rendkívül csúszósak, de erre is van megoldás: a szöges gumi.

nastarengas_1.jpg

Jobban tapad a télen állandóan jeges utakon

Voltaképpen az lenne a furcsa, ha télen nem ilyen abronccsal száguldoznának a finnek a bringájukon. Elvégre az autósok is szinte kivétel nélkül szögesre cserélik a nyári gumikat novemberben, errefelé ez nem tilos, sőt, kifejezetten ajánlott. Drótszamáron nyargalni pedig a finnek szemében teljesen egyenértékű (sőt, preferált) alternatívája a négy keréken gurulásnak. Helsinkiben rendkívül kiterjedt (1200 kilométeres) és kiváló minőségű kerékpárút-hálózat várja a tekerni vágyókat, nagy kár lenne, ha ezt évente négy hónapon át nem lehetne használni.

Az autósok számára persze meglehetősen idegesítő, hogy a téli sötétségben az állandóan jeges utakon minden kereszteződésnél fel kell készülni a semmiből hirtelen nagy sebességgel felbukkanó bicajozókra. Mivel azonban nyáron még többen pattannak kétkerekű nyergébe, a volán mögött is könnyű hozzászokni, hogy bármikor lehet velük találkozni. A finnek zöme egyébként bringásként is nagyon óvatos (akárcsak autósként). Így tehát biztos vagyok benne, hogy ami a közegészségügyi helyzetre gyakorolt hatást illeti, a bicajozás pozitív hatása a társadalom egészségi állapotára sokkal nagyobb, mint az a tény, hogy (főleg telente) néhány autóvezetőt időnként a szívroham kerülget...

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://finntor.blog.hu/api/trackback/id/tr385044376

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biciklizés szöges gumikkal 2013.01.31. 12:13:01

Voltaképpen az lenne a furcsa, ha télen nem ilyen abronccsal száguldoznának a finnek a bringájukon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása