HTML

Fin(n)tor

Jelenleg Helsinkiben élő, közepesen grafomán magyar elfogult észrevételei a mai Finnországról. Közélet, társadalom, gazdaság, tömegsport - és ami majd még eszembe jut...

Friss topikok

Címkék

Február 1-jén egyik napról a másikra drasztikusan, átlagosan 20 százalékkal drágult a tej Finnországban, de egyes boltokban 30 százalékos áremelkedéssel is kénytelenek voltak szembesülni a vásárlók. A meghökkentő az egészben az, hogy a drágulást a versenyhivatal határozata váltotta ki, noha ettől az intézménytől éppen a fogyasztók érdekeinek érvényesítését várnánk (főleg azok után, hogy a finn kormány a közelmúltban össze is vonta a versenyhivatalt a fogyasztóvédelmi hivatallal).

A legnagyobb tejfeldolgozó cég, a Valio február 1-től mintegy 30 százalékkal feljebb vitte a kereskedőknek átadott tej árát, ez lett a fogyasztói árak hirtelen megugrásának a közvetlen kiváltó oka. A Valio arra hivatkozott, hogy a versenyhivatal határozata megállapította: korábbi árazása a versenytársak kiszorítását célozta, tehát erőfölénnyel való visszaélésnek minősült.

milk.gif

Az sem jó, ha túl olcsó?

A versenyhivatal még decemberben közölte, hogy 2010 óta a Valio nagykereskedelmi tejárai jelentősen a tejfeldolgozás költségei alatt maradtak. A cég ezzel a praktikával próbálta kiszorítani a piacról legfőbb vetélytársát, a svéd-dán tulajdonban lévő Arlát. Arra számított, hogy mivel pénzügyi helyzete stabilabb, tovább fogja bírni a nyomott árszint mellett is a veszteséges termelést, mint az Arla, amely végül kénytelen lesz bedobni a törülközőt és remélhetőleg elhagyja a finn piacot, ahol a Valio így gyakorlatilag egyedül marad és képes lesz tetszése szerinti magasságokba emelni az árat. Csakhogy a piaci erőfölénnyel való ilyesfajta visszaélés a törvénybe ütközik. A versenyhivatal ezért azt kérte a bíróságtól, hogy szabjon ki 70 millió eurós bírságot a Valiora, a céget pedig felszólította, hogy hagyja abba a versenytörvénybe ütköző magatartást.

Úgy tűnik azonban, hogy a Versenyhivatal bakot lőtt a döntéssel. Sokak szerint teljesen felesleges volt a Valiot árainak megemelésére kényszeríteni, ezzel csak a fogyasztók jártak rosszul, hiszen többet fizethetnek. A gazdaságtörténet ráadásul nem ismer olyan esetet, amikor a kiszorító árazás stratégiája bevált volna, tehát kár volt attól tartani, hogy az Arla távozása után a tejkedvelők védtelenek lesznek a Valioval szemben. Hiába sikerül ugyanis eltávolítani a vetélytársat a piacról, egy másik konkurrens bármikor beléphet, ha a magát győztesnek gondoló cég a nyereség reményében újra felemeli az árakat.

A Valioval egy időben, február 1-től egyébként az Arla is megemelte a tejárakat. Hogy micsoda érdekes véletlen időbeli egybeesések vannak...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://finntor.blog.hu/api/trackback/id/tr605058446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása