HTML

Fin(n)tor

Jelenleg Helsinkiben élő, közepesen grafomán magyar elfogult észrevételei a mai Finnországról. Közélet, társadalom, gazdaság, tömegsport - és ami majd még eszembe jut...

Friss topikok

Címkék

Most már olyan sokszor olvastam, illetve hallottam, hogy állítólag a finnek fogyasztják egy főre vetítve a legtöbb fagylaltot és jégkrémet Európában, hogy kezdtem elhinni. Itt egy 1999-es újságcikk, miszerint a világon a negyedik helyen állnak e téren finn barátaink, közvetlenül az amerikaiak, az ausztrálok és az új-zélandiak mögött, Európában tehát az első helyen, évi 14 literes fejenkénti fogyasztással. Ezt az adatot ismétli meg az egyik legnagyobb finn jégkrémgyártó cég honlapja is, szintén azt állítva, hogy a finnek az Európa-bajnokok.

Jäätelöä.jpgBármikor, bármilyen mennyiségben... Fotó: YLE

Talán zavarta is a kormányt ennek a nyalánkságnak a népszerűsége? Tény mindenesetre, hogy különadót vetettek ki a fagyira (no és minden édességre), ami kissé visszafogta a fogyasztást, 2011-ben már csak 12 kiló fogyott belőle fejenként. Nem tudom, hogy ezzel is még az első helyen állnak-e Európában, de vélhetően az élmezőnyből továbbra sem szorultak ki. Ami ilyen éghajlati adottságok mellett még így is egészen elképesztő. E cikk szerint a visszaesésben szerepet játszott az esős nyár is, ami viszont némileg ellentmondásnak tűnik: télen nem akadály a hideg a jégkrémevésben, csak nyáron az eső? (Magam is sokszor láttam már a félméteres hóban is jégkrémet nyalogató finneket)

Az adó fogyasztást visszafogó hatása már egyértelműbbnek tűnik. Az édességadó először 1999-ig volt érvényben, akkor azonban az EU kifogásolta, hogy miért nem adóztatják meg a nyírfacukrot tartalmazó termékeket is, mire a parlament inkább az egész adót eltörölte. Erre azonban az édességfogyasztás megugrott és a táplálkozási szakemberek követelték visszaállítását, ami végül be is következett 2011-től. Az adót a jégkrém után is meg kell fizetni, a kekszek után azonban érdekes módon nem. Ez persze oda vezetett, hogy a gyártók egy sor más édességfajtát is keksznek próbáltak besorolni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://finntor.blog.hu/api/trackback/id/tr565379418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása