A külföldiek számára Finnország egyik legnagyobb vonzereje a csodálatos természet - és ez az állítás Helsinkire is igaz. A parkok és erdők nemcsak gyönyörűek, de kiterjedésük is hatalmas. Nem nagyon tudok olyan pontot elképzelni a fővárosban, amely másfél kilométernél messzebb lenne valamelyik erdősávtól. Ha az ember sokat biciklizik a városban, néha kifejezetten olyan érzése van, hogy nem is erdők vannak Helsinkiben, hanem a város maga van az erdőben.
Ez egy augusztusi kép, de a Központi Park egész évben gyönyörű. Forrás: wikipedia
A legkáprázatosabb zöldfelületet Központi Parknak hívják, de magyar szemmel nézve sokkal inkább erdőnek kellene nevezni. Ez egy ezer (!) hektáros, 1-1,5 kilométer széles, 8-10 kilométer hosszú, észak-dél irányban elhelyezkedő erdősáv a város kellős közepén. A déli vége lenyúlik a belváros határáig, az Olimpiai Stadion és az Opera környékéig, az északi pedig a városhatárig, voltaképpen Vantaa repülőteréig. És ami a legnagyobb vonzereje: van benne kb. 100 kilométernyi jól karbantartott és széles bicikliút illetve gyalogösvény, amelyeket sötétedés után kivilágítanak, télen pedig sífutónyomokat fektetnek le rajtuk.
A parkban igen sok nyúl, menyét, nyest és mókus él, de az északi, szélesebb részeken többször is láttam már szarvast és állítólag van borz is. Rengeteg kék- és vörösáfonya terem és érdekes módon mostanában kora ősszel is könnyen lehet találni bárhol, a jelek szerint nem szedték még mindet le a kirándulók. Pedig a parkban óriási a gyalogos- és biciklis forgalom: az északi részeket leszámítva 1-2 percnél hosszabb időt lehetetlenség úgy eltölteni, hogy ne találkozzunk más kirándulóval/futóval/biciklizővel/síelővel/sírollerezővel. A középső és déli részeken pedig időnként több embert látni, mint a belváros egyik-másik mellékutcájában.
Az átgondolt munkát végző helsinki várostervezők egy sor szabadidős létesítményt és zöldfelületet igénylő közintézményt telepítettek a Központi Parkba. Van itt íjászpálya, kisállattemető, négy kiskertes övezet (ahol évi 30-40 euróért lehet 30-50 négyzetméteres aprócska földdarabot bérelni illetve kiskertként művelni), jó néhány kutyafuttató, számos erdei tornapálya, kosárlabdapályák, focipályák (ezek egy része télen korcsolyapályává alakul), mesterséges tó (ami ősszel leeresztenek), két uszoda, két jégcsarnok és egy sportcsarnok. A park déli végénél pedig egy közlekedési bemutatópálya egészíti ki a szolgáltatások sorát, ahol egy zárt területen gyakorolhatják a gyerekek a közlekedési lámpák, a jelzőtáblák és a bicikliutak használatát (kisfiaim nagy örömére).
Nekem pedig az tetszik a legjobban, hogy a Központi Park területe nem csökken évről-évre, nem szakítanak ki belőle újabb és újabb területeket lakóingatlanok számára - sem legálisan, sem illegálisan.

Igen, a finnek is nagyon sokat beszélnek mobilon, de hát ki nem? Forrás: www.finland.fi
Ehhez hasonló lakatokkal "védik" a bicikliket sokan még a forgalmas belvárosban is. Fotó: Wikipedia
Tankönyv a háztartási ismeretekről. Főzni tudni kell! Forrás: www.sanomapro.fi
Relander emlékműve Helsinkiben. Azért is kocka, mert mellette csupa funkcionalista kockaház található. Fotó: www.mattipeltokangas.fi
Ståhlberg elnök szobra a parlament előtt. Fotó:
Svinhufvud elnök szobra szintén a parlament előtt kapott helyet. Fotó: www.matkailu-opas.com
Kallio elnök szobra a parlamentre néz. Fotó: www.matkailu-opas.com
Ryti elnök emlékműve Helsinkiben. Kicsavarodott korszakban kellett az országot vezetnie. Fotó: www.rajajoki.com
Bármikor, bármilyen mennyiségben... Fotó: YLE
A vantaai Szent Lőrinc templom 1450 körül épült. A harangláb későbbi. Fotó: Wikipedia
Az espooi székesegyház. Sajnos a freskókról nem találtam képet. Fotó: espoonseurakunnat.fi
Kirkkonummi középkori temploma. A kereszthajó a 19. századból való. Fotó: Wikipedia
A stadion gyepszőnyege tényleg elég félelmetes hely benyomását keltheti ennek az erdei rágcsálónak
Dr. Bubó 2007-es látogatása. Szerencséje van a mókusnak, hogy nem tegnap jött a bagoly.
Fellépő hatodik osztályosok egy iskolai évzárón. Érdemes megfigyelni a különbséget a fiúk és a kislány öltözködésében.